2008. május 22., csütörtök

Variációk bodzavirágra

Javában virágzik a bodza, úgyhogy ismét előkerültek a jól bevált bodzavirágos receptek, meg persze újdonság is volt :)

A szörp nekem túl tömény, egy jó bodzaital viszont bármikor jöhet! Csak vízbe áztatok néhány szép bodzavirágot legalább egy fél napra, majd sok citromlével és kevés mézzel, vagy akár ezek nélkül (hangulat és ízlés szerint) elkortyolgatom. Igaz, hogy csak frissen működik, de a bodzaszezon elmúltával majd lesz más innivaló. Az idén - kíváncsiságból - kipróbáltam ugyanezt akácvirágból is: az sem volt rossz!

Évek óta kihagyhatatlan nálam a bodzaecet: jó sok virág kell hozzá, meg némi türelem sem árt, de munka szinte alig van vele, és az eredmény fantasztikus! Idén már három üveg sorakozik a kamrapolcomon. Jó hír: a leszűrt ecet jól lezárt üvegben sokáig eláll, már ha el nem fogyasztom, például saláták ízesítésére (vagy el nem ajándékozom). Lám-lám, nyárra sem maradok bodza nélkül! :)

Az idei újdonság a bodzás palacsinta volt: bekevertem a szokásos palacsintatésztát (25 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, kb. 4 dl víz + 2 dl szódavíz, 1 csapott evőkanál őrölt lenmag, csipet só, 2-3 kanálnyi étolaj), majd beletépkedtem 4 szép bodzavirágot, és így sütöttem ki. A palacsinták második oldalán szépen látszanak az apró virágok, és az ízük is átható! Egyszerű almakrémmel töltöttem meg (lecsepegtetett almakompót összeturmixolva, mézzel és egy kis fehérborral ízesítve - kidunsztolva mindenféle tartósító nélkül eláll, akkor szoktam csinálni, ha túl sok gyors fogyasztásra váró almám van).

S mivel még mindig nem fogytam ki az alapanyagból, a többit a verandán megszárítom (tálcára kiterítve, szúnyoghálóval letakarva), hogy télen, a megfázós időszakban finom teaként végezze (eddig csak bodzavirágból csináltam, simán vagy mézzel, de jövő télen így is kipróbálom majd). Vagy akár bodzás palacsintában (azt olvastam, hogy szárított virágból is lehet, bár gyanítom, azért frissből az igazi).

Utólagos kiegészítés: Jövőre mindenképpen kipróbálom a bodzakockákat is, amikről Anyamanya írt.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails