2008. július 10., csütörtök

Egyszerű mákos süti

Nagyon időszerű volt már sütni valamit, így egyik este a tettek mezejére léptem. Természetesen azért este, mert olyankor már hűvösebb van odakint, és nyitott ablak mellett nem annyira bántó, hogy melegít a sütő. Reggelre meg már semmit sem érezni belőle, csak a süti maradéka bizonyítja, hogy nem csupán álmodtam az akciót.


A tésztához összekevertem a következőket:
  • 15 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
  • 10 dkg zabpehelyliszt (így is lehet venni, vagy végszükség esetén a zabpelyhet kávédarálón ledarálom)
  • 15 dkg darált mák
  • 1/2 csomag sütőpor
  • 3 evőkanál méz (ízlés szerint lehet több)
  • annyi víz, hogy piskóta sűrűségű massza legyen
Kivajazott, kilisztezett tepsibe öntöttem. 180 fokon tűpróbáig sütöttem, ez nekem előmelegítés nélkül bő fél óra volt.

A tepsiből kiborítva kicsit hűlni hagytam, majd felkockáztam, és savanykás lekvárral fogysztottam. Aztán másnap reggel vettem a piacon meggyet, és a többihez inkább ezt ettem.

Egyszerűen elkészíthető, jó állagú tészta, tej és tojás nélkül. Torta alapnak is el bírom képzelni valami meggyes krémmel.

(A kiinduló receptet Veránál olvastam.)

2 megjegyzés:

Ritus írta...

Szia Dulmina!
Tegnap kipróbáltam a sütit, kis módosítással (dupla adaghoz tettem egy tojást, meg kb 1 dl tejet, ja és csak zabpehely volt otthon, úgyhogy darálás nélkül az ment bele)
Szuper! A családom is falta! És a legjobb benne az, hogy pikk-pakk kész!

Dulmina írta...

Egészségetekre! Örülök, hogy ízlett. Én is rendszeresen sütök ilyet, mikor kísérletezés helyett valami jól bevált és egyszerű dologra vágyom :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails