2008. július 12., szombat

Variációk zöldbabra

A komposztálóra futtatott juliskabab bőséges terméssel ajándékozott meg. Hatalmas csövek, de nem szálkásak, és már nyersen is ígéretes illatúak. További jó hír, hogy kisebb csövek még szép számmal maradtak, tehát pár naponként ismét megszedhetem.

A tegnap esti adagból először is olajon pirított babot készítettem, mivel véteknek tartottam volna bármivel is elnyomni az aromáját. Ez még jobban ízlett, mint a múltkor, talán mert ez más fajta bab, de az is lehet, hogy csak a saját terméshez való érzelmi kötődés miatt :)

A maradék pedig rántottában végezte ma reggel: ugyanabban a mély serpenyőben, amiben előző este megpirítottam a babot, most felmelegítettem, majd 2 felvert tojással összesütögettem. Ehető díszítésként paradicsom meg zellerzöld került rá.

Közben arra is rájöttem, hogy a paradicsom nyersen a legjobb, kár lévé főzni, pláne annyira, hogy az összesodródott héja rontsa a kész étel élvezeti értékét. Az viszont továbbra sem fér a fejembe, miért kéne a babot először sós vízben előfőzni (mint sok helyen olvastam), és úgy készíteni belőle bármit is... Ízlések és pofonok :)

6 megjegyzés:

Főz és fecseg írta...

Kedves Dulmina, ez eccerű, de nagyszerű! Én a zöldbabot nyersen is imádom. De így gyönyörű látványos is. Látom jó helye van a Juliska babnak a komposzt mellett.

Névtelen írta...

Több poszthoz írok most egyben: Úgy látom sok dologban hasonlóak vagyunk :)
mondjuk engem a szülői család nem tart komplettnek a felfogásom miatt, amit más kidob, az nekem bejön. Ők veszik a műanyag tálakat, én kerülöm stb. Ma épp a kötényen néztek nagyot, mármint hogy én felveszem főzéshez.
(de szerencsére külön lakunk)

lángos=nekem valahogy ehhez a 2/3 résznyi finom liszt jön be jobban. Tojást én nem használok, tejterméket minimálisan. A teljes őrlésű lisztet nekem nagyon beszívja a lángos és nehéz lesz tőle, a gyerekek nem igen eszik meg.
A befőzéssel én idén nem igen haladtam, hasonlóan csinálom,mint Te, de nincs kuktám (félek is tőle nem tudom miért).
Kicsik a gyümölcsfáink és nincs elég gyümölcs még, pedig terveznék befőzni sbarackot meg paradicsomot. Télen a paradicsomleves ebből mennyei! Majd vennem kell valahol.
Reni

Dulmina írta...

De jó! Végre hasonló gondolkodásúakkal is összehoz a sors, nem mindig csak olyanokkal, akik jobb esetben csodabogárnak tartanak, rosszabb esetben meg teszik a szúrós megjegyzéseket vagy jönnek valami térítő jellegű szöveggel, ha már így megtévelyedtem (szerintük)...
Nekem is tavaly őszi telepítés a legtöbb gyümölcsfám, úgyhogy szinte mindent a dorozsmai piacon szerzek be a nénikéktől meg a kistermelőktől (csak aztán győzzem hazahozni biciklivel :) Ma reggel is jó köröm volt, így jövő hétre megvan a finom alapanyag!

Névtelen írta...

Olyan jókat írsz a dorozsmai piacról, hogy a héten ellátogatok arra. :)
Ha van tanácsod paradicsom és barack árakról stb, akkor megköszönném.
(most sietek, mert sok az elmaradásom, a hétvége kiesett itthon, de majd jövök)
Reni

Dulmina írta...

A paradicsomot 150 Ft/kg áron vettem vasárnap, és engedte a néni, hogy válogassak kedvemre (és azt mondta, hogy jön a jövő héten is, de különben sokan árultak rajta kívül is szép paradicsomot). Őszibaracknak hihetetlen 100 Ft-ért vettem kilóját, nem nagyok, de átható illatuk van és nagyon finomak! (Ugyanott a nagyobbaknak 130 Ft volt kilója, és a nyomottakat kivette a bácsi, mondván, hogy hazaviszi cefrébe.) Egyébként nem a külcsínre megyek, hanem az ízre, és ilyen áruért adott esetben nem sajnálom a több pénzt (főleg személyesen a termelőnek, hisz dolgozott ő azért eleget).
Hétfőn egyáltalán nincs piac, és hétköznapokon is kicsi (mondjuk ha árul az, akitől vásárolni akarok, illetve meg van beszélve, akkor nem baj), a szombati, és főleg a vasárnapi piac az igazi. Próbálok korán menni, úgy 7 óra körül, akkor még sok áru van, nem csak az utója. Ja, és fontos, hogy ez nem a nagybani piac, hanem egy kicsike piactér a Széksósi úton.

Névtelen írta...

Olyan jókat mosolygok, mert úgy tűnik tényleg rokon lelkek vagyunk (legalábbis részben). A bab, amit felraktál, a krumpli, most nálunk is ez megy :)
edényes téma: igazából a dédmamákhoz kellene visszanyúlni, mert pl. a nagymamám már sok műanyag edényt használ, vagyis modernizálódik.
Sokszor bosszankodok, hogy ELEVE így kellett volna indulnom, mert sok-sok olyan tárgy vesz körül, amit nem én választottam, vagy szükségmegoldásként idekerült. Így nehezebb lecserélni: kidobni is sajnálom.
Egem is cikiznek folyton, meg nem értik, most hétvégén is szélmalmokkal viaskodtam.
Köszi a piaci infókat (egyébként a szomszéd faluban lakok, az itteni piac elég csőd), a hétre beiktatom, majd egybekötöm mással is az utat. Most uborkám van (kaptam) ezzel szeretnék kezdeni valamit, no meg ha eljutok végre odáig, akkor virtuális konyhatársad leszek.
Reni

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails