2008. augusztus 25., hétfő

Paradicsomos-paprikás babsaláta

A hétvégén is vettem fejtettbabot, és ezúttal nem főzelék, hanem saláta lett belőle:

A babot (kb. 30 dkg) felöntöttem annyi vízzel, hogy épp ellepje. Picit sóztam, hozzádobtam 1 babérlevelet, meg 1 nagy, friss zellerlevelet. Felforraltam, majd kis lángon, lefedve puhára főztem. Eltávolítottam belőle a babér- és a zellerlevelet, a babot pedig leszűrtem, és hűlni hagytam. Felkockáztam 5 közepes paradicsomot, 1 paradicsompaprikát meg 4 "sima" paprikát. Egy nagy tálban kanállal összeforgattam mindezeket a babbal. Öntetnek egy bögrében összekevertem 1 evőkanál magos dijoni mustárt, 2 evőkanál fehérborecetet és 2 evőkanál olívaolajat. Ráöntöttem, meg rátépkedtem 1 friss zellerlevelet, majd ezzel is összeforgattam.

Felét nem sokkal később el is fogyasztottam, a többi a hűtőben állt egy kicsit (ez egyébként nem vált hátrányára, sőt!). Evés közben az jutott eszembe, hogy alkalomadtán halkonzervvel sem lenne rossz. Akkor persze a hal olajából kevernék az öntetbe is. (Néha rámjön a hal-ehetnék.)

(A kiindulási alap ez a recept volt.)

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails