2008. október 7., kedd

Lencsefasírt almával (meg lencsefőzelék)

No nem együtt, mármint a lencsefasírt meg a lencsefőzelék :) De a fasírt készítése során volt egy olyan pont, ahol szívesen megettem volna főzelékként a készülő masszát. Szerencsére nem voltam nagyon éhes, így végigcsináltam, amit elterveztem.

A kiinduló receptet Cukroskatánál olvastam. Persze egyből tudtam, hogy hagyma és turmixgép nélkül fogom elkészíteni. Aztán úgy alakult, hogy a sütés meg a püré is más lett, de az alapötletért mindenképpen jár a köszönet!

Előre beáztattam 1 bögre lencsét, hogy hamarabb megfőjön. Végül úgy alakult, hogy majdnem egy napig ázott, de ez egyáltalán nem rontotta el. Amikor eljött a főzés ideje, lecsepegtettem a beáztatott lencsét, ráöntöttem 1 üveg (3,3 dl) házi paradicsomlevet, meg az üveget kiöblítettem egy kis vízzel, és még azt is hozzáadtam. Kis lángon, időnként megkeverve addig főztem, míg a lencse megpuhult. Eddigre a levét is szépen elfőtte. Sóval és egy beletépkedett zellerlevéllel ízesítettem. Ez volt az a pont, ahol simán megettem volna főzelékként, feltét helyett mondjuk egy kis pirított dióval megszórva. (Alkalomadtán fogok is ilyet csnálni.)

No, de fasírt volt a kitűzött cél, és jelentem, meg is valósítottam. Krumplinyomóval összetörtem a masszát. Így ugyan nem lett sima, hanem maradtak benne egész lencseszemek is, de én kifejezetten szeretem így. Raktam hozzá egy marék darált diót, meg némi zabkorpát is, hogy megfelelő állagú fasírtmasszát kapjak. Állni hagytam, így még szilárdult valamennyit.

A más fasírtoknál már nagyon bevált módon, minimális zsiradékkal, sütőben készítettem el (a körtetorta épp sült, utána úgyis meleg volt a sütő - egyébként gyakran csinálom úgy, hogy egymás után több olyat is készítek, amit sütni kell, így nem kell mindegyik miatt külön felmelegíteni a sütőt). Ezért kibéleltem a legnagyobb tepsimet sütőpapírral, megkentem egy kis margarinnal, majd rásorakoztattam a fasírtokat. Ezeket lehet közel egymáshoz, mert nem fognak nőni.

Úgy adódott, hogy 25 db szépen elfért, és még 5-6 darabra elegendő massza árválkodott a lábasban. Ennek persze nem akartam újabb tepsit elővenni, meg majd pluszban égetni a sütőt, úgyhogy serpenyőben sütöttem ki (végül 7 kisebb darabnak). A bevonatos palacsintasütőt éppen csak megolajoztam, és megpirítottam a fasírtok mindkét oldalát (különösebben nem éreztem szükségét a jól átsütésnek, hiszen a massza alapvetően már főtt volt).

Almapüré helyett sült almát terveztem, először úgy, hogy a sütőbe rakom be a fasírok mellé az almacikkeket, aztán meg úgy, hogy serpenyőben, kevés vajon sütöm meg éppen. Végül annyira megtetszett az alma nyersen, mikor felvágtam, hogy mindenféle sütés meg ízesítés nélkül, csak így simán tettem a tányérra. Melléraktam a fasírtokat, megszórtam egy kis darabolt dióval, és már kész is volt a finom ebéd. Egyébként meglepően kiadós volt.

A sütőben 180 fokon negyed óráig sült a többi, meg utána még az elzárt sütőben hagytam egy kicsit. Lapáttal könnyen le lehetett szedni a papírról. Ezeket a fagyasztóba akarom eltenni, hogy aztán bármikor legyen gyors főzelékfeltétem, vagy akár almához (vagy esetleg valami máshoz) villámgyors főételem belőle. Fóliát szoktam közéjük hajtogatni, hogy ne tudjanak összefagyni, és tetszőleges mennyiséget ki lehessen venni. A fagyos fasírtokat úgy sütöm ki olaj nélkül, hogy felmelegített serpenyőben kis lángon megpirítom mindkét oldalukat. Mire ez megvan, ki is olvadnak.

4 megjegyzés:

Cukroskata írta...

Én is, én is, én is....
Én is majdnem megettem menet közben a lencsét, én is akartam tenni bele zabkorpát, csak aztán valahogy kimaradt, én is tettem belőle a mélyhűtőbe :-)

Bridge írta...

Ez a fasírt izgatja a fantáziámat. (Khm. Tudom, óborzalom, de a múltkor bizony főzeléket lencsehurkával készítettem :) )

Dulmina írta...

Kata: Akkor még mindig elég hasonlóan gondolkodunk ;)

Bridge: Az én fantáziámat meg a lencsehurka izgatja már egy ideje, csak mindig elmaradt a megvalósítás :)

Cukroskata írta...

Dulmina, majd írj, ha megalkottad a lencsehurkát, bár ebből a fasírtból hurkaformát is lehet csinálni. :-)

Bridge, én is megeszem hurkát
ha jó :-)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails