2008. október 6., hétfő

Rizses-kelbimbós egytál

Tegnapról maradt a ghíben párolt kelbimbóból, meg a fűszerezési ötletek sem hagytak nyugodni. Aztán beugrott, hogy ha veszek valami kevésbé karakteres ízű hozzávalót, a kelbimbóhoz képest viszonylag sokat, akkor azzal már kellemesen megfér majd a fehérbor meg a magos mustár. S mivel a hétfő gabonája a rizs, ez lett belőle:

Egy kis lábasban felforraltam másfél bögre víz és fél bögre fehérbor keverékét (az alkohol elpárolog, csak a bor aromája marad; de akit zavar, nyugodtan készítse 2 bögre vízzel). Egy nagyobb lábasban kevés ghít olvasztottam (elvégre a kelbimbó is ezen volt párolva), majd állandóan kevergetve megfuttattam rajta 1 bögre barna rizst. Felöntöttem a forró víz-bor keverékkel, ízesítettem 1 teáskanál tengeri sóval meg 2 teáskanál magos dijoni mustárral, aztán kis lángon, lefedve puhára pároltam (kb. 25 perc). A végén hozzáraktam a párolt kelbimbót (25-30 dekányi nyers kelbimbóból lehetett), lefedve állni hagytam, hogy összemelegedjen, majd tálaltam. Fogyasztáskor további bort ittam hozzá, persze csak egy kis pohárral.

Megjegyzés: A kisebb, ezért teljesen puhára párolódott kelbimbók ízét sokkal lágyabbnak éreztem, mint a nagyobb, kicsit még roppanós darabokét. Ízlés dolga, hogy kinek melyik jön be jobban, de ezt mindenképpen érdemes figyelembe venni a készítésnél.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails