2009. január 3., szombat

Karácsonyi dekorációk

Az ünnepek alatt némileg korlátozottan voltam net- és blogközelben, de természetesen beszámolok az alkotásaimról. Meg magamnak sem lesz haszontalan egy kis összefoglaló, hogy az elkövetkező években a tervezésnél felidézhessem, mi is volt 2008-ban.

A karácsonyfám:

A ház előtt áll, tavaly benti karácsonyfa volt pár napig, aztán tavasszal került a kertembe. Állandó karácsonyfai kinevezést kapott tőlem határozatlan időre :) Olcsó, tiszta, környezetbarát. Legfeljebb majd kinövi az égősort :)

Szüleimnél benti, talpba faragott karácsonyfa volt (január 6-ig még van), egyszerű díszítéssel: fa díszek (rétegelt lemezből vágott formák), piros gömbök, piros gyöngygirland és egy sima fehér égősor került rá.

Asztali díszből most is az illatos volt a nyerő. Ezúttal ezüstös tuja-ágakkal borítottam a fűzfavessző koszorúalapot (tavalyi, újrahasznosítva), és nagyobb mandarinok héjából tettem rá.

A temetőbe kivitt koszorúkhoz fenyőtoboz koszorúalapba sötétbordó bogyósokat és tuja-ágakat tűztem.

A bogyósokból vázába is maradt egy kis csokor, meg a tuja-ágakból is. Utóbbiak alá vizet is öntöttem, előbbiek alá nem tartottam szükségesnek. Mindezeket a kertemben vágtam, de még maradt is bőven. A tujától így már rendesen ki lehet nyitni a nagykaput.

A maradékok aprajából és némi tört fűszerből (fahéjas, szegfűszeges zacskó alján a törmelék) meg pár fenyőtobozból potpourri lett.

Csiga alakban levágott citrushéjakat is szárítottunk, ez is illatozott.

Még az adventi időszak elején készítettem ezt a kapukoszorút, szintén saját, kerti alapanyagokból (meg egy kis drótból).

1 megjegyzés:

Milene írta...

Szép a karácsonyfád!
Mikor ide költöztünk, mi is feldíszítettük a kinti fát. Szép volt. Az utóbbi néhány évben viszont akkora lett, hogy kinőtte az égősort.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails