2009. április 19., vasárnap

Gombás-majoránnás tészta


A tésztafőzéssel indítottam, s közben elkészítettem a gombamártást is. Ehhez cikkekre vágtam 25 dkg csiperkegombát, majd mély serpenyőben kevés olajat forrósítottam, és elkezdtem rajta pirítani. Időnként egy falapáttal átkevertem. Kevés sóval, pár tekerésnyi frissen őrölt borssal és jó sok majoránnával ízesítettem (ezúttal sajnos még csak szárítottal, de már kikelt a kertben a friss :) Amikor engedett egy kis levet, hozzáadtam 1 evőkanál darált diót is, és átkeverve már kész is volt (szerintem kár megvárni, míg kidobja az összes levét a gomba). Összeforgattam az ezalatt al dente állagúra főtt, leszűrt tésztával (az 1 adaghoz való 1/4 csomag, azaz 12,5 dkg volt szárazon), és tányérra szedve tálaltam. Egy kis pohár fehérbor volt a kísérője.

Az alapötletet innen vettem, bár az én változatom nem lett ennyire fogyókúrás :)

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails