2009. július 21., kedd

Nyári babos egytál bulgurral

Magában mindegyik kevés lett volna, így egy ételbe hoztam össze a háromféle babot: zöld és sárga csövű zöldbabot, valamint némi fejtettbabot. Körítésnek pedig ezúttal egy gyorsan elkészülő gabonafélét, bulgurt választottam hozzá, és együtt pároltam készre az egészet.

A babok előkészítésével indítottam (a zöldeket mosni és darabolni kellett). Összesen kb. 3/4 kilónyi lett a keverék (de természetesen egyféléből is elkészíthető ugyanígy az étel). Vastag aljú, mély serpenyőben kevés olajat forrósítottam, majd enyhén átpirítottam rajta a babkeveréket. Utána felöntöttem 1 bögre vízzel, és lefedve, kis lángon pároltam tovább. Mikor érezhetően puhult (a fejtettbabot érdemes nézni, az a legszívósabb), hozzáadtam 1 bögre bulgurt, valamint 2 bögre vizet és némi sót. A bab és a bulgur megpuhulásáig pároltam. A végén 1 kis csokor összevágott tárkonyt és 1 citrom levét kevertem még bele (a citromból pár szeletet félretettem a díszítéshez, a többit facsartam ki). Kellemesen savanykás, laktató egytálétel lett. 3 adag.

Utólagos kiegészítés: A maradék hidegen (vagyis szobahőmérsékleten, nem hűtő-hidegen!) - menő módon salátának átminősítve :) - is finom volt.

Idő: kb. 45 perc, ebből kb. 20 perc munka
Pénz: kb. 450 Ft összesen, vagyis 150 Ft/adag
A citrom biztosan nem magyar volt, és alighanem a bulgurnak is csak a forgalmazója az. A többi viszont helyben termett (a piaci néninek is itt van a kertje nem messze :)

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails