2009. július 12., vasárnap

Sárgabarackdzsem

Nem volt a legegyszerűbb ügymenet, de ebből a fajta barackból csak így lett finom. (Próbáltam kihagyni a tiszteletköröket, de héjastul főzve kesernyés mellékíze lett, illetve leszűrés nélkül kifejezetten kellemetlennek találtam benne a rostokat.)

A megmosott barackokat forró vízbe mártottam, hogy le tudjam húzni a héjukat. A meghámozott barackokat kimagoztam, majd cikkekre vágtam. Vastag aljú lábasban addig főztem, míg a darabok kiengedték a levüket. Tésztaszűrőn átküldve eltávolítottam belőle a rostokat, majd a leszűrt részt összeforraltam dzsem kocsonyásítóval. (Jó érett barackból csináltam, így mindenféle ízesítés nélkül finom volt. Bő kilónyi barackpüréhez tettem 1 csomag Dzsemfix 3:1-et, és ennyi.) Előkészített üvegekbe öntöttem, rácsavart fedővel pár percre fejreállítottam, majd visszafordítva szárazdunsztban hagytam kihűlni.

2 kg barackból lett 3 Nagymama lekváros (370 ml) üveggel. Költségbecslést most azért nem tudok, mert ezúttal saját termésű gyümölcsöt használtam, csak a dzsem kocsonyásítót kellett megvennem hozzá (abból meg pár hete spájzoltam akciósan.)

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails