2009. október 4., vasárnap

Paradicsomos lencse


1 bögre (2,5 dl) barna lencsét beáztattam egy éjszakára. Az áztatóvizet leöntve egy közepes lábasba raktam az időközben alaposan megdagadt lencsét, és öntöttem rá 1 bögre friss vizet, majd alágyújtottam. (Így igen rövid leve lesz, de ízlés szerint lehet levesesebbre is készíteni. A főtt lencsében szerencsére van egyfajta önbesűrítő hajlam, úgyhogy akkor sem lesz vékony a leve.) Megvártam, míg felforr, aztán kis lángon, lefedve főztem tovább. Kevés sóval és 5-6 összetépkedett zsályalevéllel ízesítettem. Amíg főtt, meghámoztam és cikkekre vágtam úgy fél kilónyi paradicsomot (annyira érett volt már, hogy forró vízbe mártás nélkül is le lehetett húzni a héját). Mire ez meglett, a lencse is majdnem puha volt már. Hozzáadtam a paradicsomot, és ezzel már épp csak összefőztem, hogy a cikkek ne menjenek szét. Közben kitaláltam, hogy egy evőkanálnyi magos mustár kellene még bele - és tényleg nem rontotta el a kicsit csípős, kicsit savanykás íz, amit adott neki! Így igazán finom lett ez az egyszerű, gyors ebéd. 2 adag.

Idő: kb. 20 perc, ha nem maradt el a lencse beáztatása
Pénz: kb. 160 Ft a 2 adag
Hazai alapanyagokból.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails