2010. május 20., csütörtök

Zöldséges haltekercsek (húsos)

Ez volt az első olyan tél, amikor egyáltalán nem vettem semmilyen szezonon kívüli zöldséget, gyümölcsöt. Korábban se voltam nagy fogyasztója ezeknek, de azért pár alkalom mindig becsúszott, mikor már elég távoli volt a késő őszi friss zöldek emléke, és találtam olyat, aminek legalább nyomokban volt valami illata (nézhet ki akárhogy, meg mondhatnak róla akármit, az orrom az, ami nem csap be). Ilyen előzmények után persze már nagyon vártam a friss, zsenge retket, salátát, spenótot... S amikor végre megjelenik a piacon a néniknél, örömmel vásárolok be, és dehogy főzöm meg! De még csak salátává se alakítom holmi öntettel, egyszerűen csak "átmegyek nyúlba", és eszem úgy, ahogy van.

No, ezek a haltekercsek a maradékokból lettek. Sokféle zöldet sikerült beszereznem, mindenből egy kicsit, és nem győztem mindet megenni, mielőtt érezhetően fonnyadásnak indult volna. Eszembe jutott viszont, hogy nemrég olvastam egy receptet, amihez épp ezek kellenek kis mennyiségben, ráadásul a fagyasztóban őrizgetett két szép cápaharcsa-szelet is méltó formát nyerhet így.


Előző este áttettem a halat (2 szelet, kb. 1/2 kg cápaharcsa filét) a normál hűtőbe, majd reggel onnan is kivettem, hogy teljesen kiolvadjon. Leöblítettem, és félretettem.

A "beépített" körethez meghámoztam és kis hasábokra vágtam 1 kilónyi krumplit (ez még az utolsó zsák régi krumpliból volt - mire mind elfogy, remélhetőleg már barátságos áron lesz az új), majd mázas cseréptálba raktam, és összeforgattam 1 csapott teáskanál sóval, 1 marék petrezselyemzölddel és 2 evőkanálnyi olívaolajjal.

A halak töltelékéhez megmostam és vékony csíkokra vágtam 2 kis répát, és elővettem 1 nagy marék friss spenótot is. A halszeleteket enyhén ztam, borsoztam, majd befedtem néhány réteg spenótlevéllel. Utána elosztottam rajtuk a répacsíkokat, és feltekertem őket a szélesebbik végüknél kezdve. A biztonság kedvéért megtűztem egy fogvájóval, majd a tálba, a krumplira raktam a haltekercseket. Az egész alá öntöttem kb. 1/2 dl fehérbort, majd rátettem a tál fedelét, és be a hideg (!) sütőbe. 200 fokra kapcsolva 50 percig sütöttem, majd még 10-15 percig az elárt sütőben hagytam.

Könnyű, ízletes ebéd lett belőle, 2 bőséges adag.

A kiinduló receptet az Ízek és érzések magazin 2010/1. számában olvastam, a hagyma kihagyásán túl a köretet és a sütési módot alakítottam át benne saját ízlésemre. Maradéktemetőnek jó volt ez az összeállítás, amúgy a korábbi változatok a témára nekem jobban bejöttek.

Idő: kb. másfél óra elteltével lehet enni, de legfeljebb fél óra munka van csak vele, plusz a halat ne felejtsük el kiolvasztani
Pénz: kb. 750 Ft a 2 bőséges adag
A hal és az olívaolaj messziről jött, a zöldségek viszont a környéken nőttek.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails