2010. szeptember 26., vasárnap

Három éve...

Megtettem egy fontos lépést azon az úton, ami ide vezetett. Nem volt még olyan gasztroblog, mint amilyet én írtam volna - hát hozzáfogtam írni. Néhány piszkozatban megírt bejegyzés után elhittem, hogy megy ez - elkezdtem hát közzétenni őket. S legnagyobb meglepetésemre mások meg elkezdték olvasni őket. Én meg azóta sem fogytam ki a mondanivalóból.

Kipróbáltam közben sokmindent - alapanyagokból, vega irányzatokból, ételkészítési módokból. Volt, hogy csak receptet írtam, s volt, hogy kicsit meséltem és elmélkedtem. Volt, hogy (jobb-rosszabb, de mindig saját) képpel, néha kép nélkül. Volt, hogy máshol olvasott ötletből, s volt, hogy saját kútfőből született egy-egy étel. Volt, hogy sietős, s volt, hogy ráérősebb, bár általában minél egyszerűbb. Volt, ami nagyon bevált, s van, amit azóta is fejlesztgetek.

Szóval van itt minden, mint a bazárban. Egy dolog közös bennük: én követtem el, és szeretem ezt csinálni! Hamarosan pedig a blogon kívül mással is jelentkezem, ami szintén sütés-főzéshez kötődik, és izgalmas kihívás számomra. A középső oldalsáv tetején már fel lehet íratkozni a hírlevelemre, amelyben - többek között - ezzel kapcsolatos részleteket és aktuális fejleményeket is elárulok.

5 megjegyzés:

Kata írta...

Gratulálok!:)

Ottis írta...

Gratulálok a sikeres blogodhoz!

Iza írta...

Én is gratulálok, és örülök a receptjeidnek, általad többet tanultam meg a zöldségekről és annak felhasználási modjairól. Csak így tovább!

Bridge írta...

Csak jelzem, hogy szívesen olvasgatom én is ;)

Bianka írta...

Gratulálok

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails