2011. október 3., hétfő

Sült krumpli-kelbimbó egyveleg (vegán)

A sok paprika és paradicsom mellett azért az őszi termények is megjelentek már a piacon. Többek között kelbimbót vettem a hétvégén, amiből egy adagot meg is ettünk ma. Szeretjük a sült zöldségeket, mert rendszerint jobban kiadják az ízüket így, mint főzve vagy párolva. Az meg már csak a ráadás, hogy elkészíteni sem bonyolult: a mosás, hámozás, darabolás a lényegi munka, a többit elvégzi a sütő, csak ki kell várni.


Most kelbimbó meg krumpli került a szilikonlappal bélelt tepsire. A kelbimbók közül a nagyobbakat hosszában kettévégtam, a többit pedig egészben hagytam. Krumpliból sima, vékony héjú szemeket válogattam, amiket alaposan megmostam és kb. 1 centi vastag szeletekre karikáztam. (A rajta hagyott héj finom plusz ízt ad és így mindenestül meg is lehet enni.) Az előkészített zöldségeket megcsorgattam kevés napraforgóolajjal, valamint megszórtam 1/2 teáskanál sóval és 1 csapott kávéskanál őrölt köménnyel. Kézzel alaposan összeforgattam, hogy mindenütt bevonja vékonyan az olaj, majd szétterítettem a tepsin. 200 fokon kb. 40 perc alatt sült meg; félidőben lapáttal átforgattam, hogy egyenletesebben érje a hő mindenhol. A tűzhely nagy tepsijén egy bő kilónyi zöldség remekül elfért, kb. 1/3 rész kelbimbó és 2/3 rész krumpli. Az ilyesmit sokszor nem is szedjük tányérra, hanem a tepsiről elcsipegetjük - mint most is. Ez 2 bőséges adag vega főétel volt; nem érdemes sokat csinálni, mert csak frissen jó igazán.
 

2 megjegyzés:

Kreatív konyha írta...

De régen készítettem kelbimbót, pedig mindenki szereti nálunk... köszi, hogy eszembe juttattad!

Dankóné R. Magdi írta...

Jo otlet :)
Szep lett az ujraoltoztetett, oszi blog :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails